Új nevünk: Szarvasi Nagycsaládosok Barátai-nak Köre Nyomtatás
Írta: Gombárné Hajni   

 Egyesületünk nevében is benne van, hogy mi az, amit mi fontosnak, alapvető értéknek tartunk. Ez a CSALÁD, a „nagy család”. Azonban biztosan ti is észrevettétek, hogy egyre több pártoló tagcsa-ládunk is van. Ez nem baj, hiszen egyrészt minden nagy család az első gyermekkel kezdődik, más-részt a világ is változik körülöttünk. A mai világ-ban sajnos egyre inkább nagy családnak – és rit-kának – számít a két gyermek is. Ráadásul renge-teg – és számuk egyre növekszik – a csonka csa-lád is. Ők is szeretnének ehhez a sikeres és össze-tartó közösséghez tartozni. Alapszabályunk lehe-tővé is teszi ezt. Pártoló tagcsaládjaink éppen úgy, mint rendes tagjaink, részt vehetnek rendezvénye-inken, részesülnek szolgáltatásainkból. Azonban nem választhatók a vezetőségbe, nincs szavazati joguk a közgyűlésen, így gyakorlatilag nem is igen tudják segíteni munkánkat. Törvény szabályozza azt, hogy ki lehet rendes tag és ki pártoló tag. Hogy ne érje hátrány egyetlen tagcsaládunkat sem, az elmúlt (2020-as) közgyűlésen döntöttünk a névváltoztatásról, így minden tagunk rendelke-zik ezentúl szavazati joggal, és beválasztható az elnökségbe is. 

Remélem, élnek is pártoló tagjaink a lehetőséggel, és jelentkezni fognak elnökségi tagnak, hogy még több szemszögből segíthessük családjainkat, szer-vezhessük programjainkat!