Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete

Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van.
Holnap Konstantin napja lesz.
Kézműves tábor Nyomtatás E-mail
Írta: Gombárné Hajni   

A nyári szünidő Kézműves Alkotó Táborral kezdődött a szarvasi nagycsaládos gyerekek számára. Táborunkat a szünet első hetében tartottuk székházunkban.  Több, mint húsz gyerek – óvodástól a 16 évesig – alkotott velünk és érezte magát remekül ezalatt az egy hét alatt.

Táborunkat a nagycsaládos és hátrányos helyzetű gyermekek részére szerveztük, így mint ahogy azt már megszokhatták tőlünk, most is kíméltük a szülők pénztárcáját. Délelőttönként játékmestereink irányítása mellett készültek a szebbnél szebb alkotások. Készítettünk színes virágcsokrokat, majd hozzá természetes anyagokból gyönyörű vázákat. Alkottunk fakanálból békát, méhecskét, de a kreatívabbak kislány, ördögöt és egyéb mókás figurát is. A közös ebéd után a délutánokat a szabadban töltöttük. Kellett is a mozgás a sok-sok alkotás után, hogy másnap újra frissen és tele ötletekkel, alkotni vágyással érkezzünk a táborba. Fociztunk a grundon és játszottunk a vásártéri játszótéren, és főleg rengeteget beszélgettünk, nevettünk. Minden délutánra jutott egy kis finomság is.  És mindig történt valami jó. Szerdán vendégünk érkezett, akit tanítgathattunk a fortélyokra. A délutánt pedig a fürdőben töltöttük vidám lubickolással. Csütörtökön mi mentünk vendégségbe a Mótyósi Naplemente Idősek Klubjába, ahol már jó barátként fogadtak bennünket. Együtt kézműveskedtünk, majd a finom ebéd és a még finomabb sütemények elfogyasztása után játékos sportvetélkedőre hívtak bennünket az idősek. Vegyes csapatokban mérkőztünk meg egymással, ahol mindenki győztes lett. Hiszen megnyertük egy közösen eltöltött szép nap élményeit, vidámságát és az örömöt, hogy ismét idős barátainkkal találkozhattunk.

Pénteken a tábort egy közös strandolással zártuk. A már jól ismert Békésszentandrási strand homokos öblében töltöttük el utolsó napunkat. Fürdés, játék, napozás és közös piknikezés volt a program. Még a nap is felragyogott ennyi mosolygó, vidám gyermeket látva. Lebarnulva, elfáradva, de nagyon vidáman fejeztük be táborunkat. Nem szomorú a búcsú a tábortól, hiszen tudjuk, a sok régi és új barát hamarosan a Balatonnál táborozik együtt!

Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!

Gombár Györgyné

Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete

Szóvivő

 

This content has been locked. You can no longer post any comment.

Tavaszi és Nyári - nyitvatartás

Március 1.-től ismét nyitva tartunk székházunkban.
kedden:             900 – 1200 óráig,
                          1500 – 1900 óráig,
pénteken:         900 – 1200 óráig.

Hirdetés

 
 
1% Adjon egy részt a civileknek!
Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete
18373600-1-04
A szervezet további adatai a nonprofit.hu-n
Kíváncsi más szervezetekre is?
Keressen a Nonprofit Önarckép adatbázisban 11 000 további civil szervezet között!