Szarvasi Nagycsaládosok Barátainak Köre

Új lendülettel Szarvasért

Ma 2024. március 28., csütörtök, Gedeon és Johanna napja van.
Holnap Auguszta napja lesz.

 

 

Mozgalmas fél év a nagycsaládosoknál Nyomtatás E-mail
Írta: Homonnai Tiborné   

Mozgalmas fél évet tudhat maga mögött a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete. Március 20.-án önkormányzati képviselőnk a Roma Nemzetiségi Önkormányzat által székházukba szervezett lakossági fórumon vett részt. A fórum fő napirendi pontjai a drogprevenció és a szabálysértési pénzbírságok és esetleges túlkapások helyzete volt. Önkormányzati képviselőnk elmondta, hogy mindenki tehet, és kell is hogy tegyen a drogmentes jövőért. A szülőknek beszélgetniük kell gyermekükkel már kicsi korban, közös programokat kell szervezniük, hogy kialakuljon egy bizalmi kapcsolat szülő és gyermek között. Hiszen ha ez a bizalmi kapcsolat működik, akkor problémák esetén is a gyermek a szülőhöz fordul segítségért, nem a drogokhoz nyúl. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat is sokat tehet, például a maihoz hasonló programok szervezésével, azzal, hogy élettel tölti meg a székházat, gyerekeknek, fiataloknak szóló programokat szervez, hiszen egy jól működő közösség is prevenciós erővel bír. Március 21.-én tartotta meg egyesületünk esedékes tisztújító közgyűlését. A régi vezetőség ismét bizalmat kapott az elkövetkező két évre, emellett közhasznúsági jelentésünket is elfogadtuk, valamint az aktuális törvények szerint módosítottuk alapszabályunkat. A közgyűlés kötetlen beszélgetéssel és egy vidám hangulatú vacsorával zárult.

Március 28.-án egyesületünk székházában Húsvéti játszóházat tartottunk. Anyukák és gyermekek együtt készülődtek az ünnepre. A kicsik örömmel keresgélték az udvaron elrejtett csoki nyuszikat és tojásokat, a nagyobbak pedig húsvéti dekorációt, kopogtatót készítettek. Arra is maradt idő, hogy felelevenítsük a húsvéti népszokásokat és szép locsoló verseket tanuljunk. Jó hangulatban telt el ez a nap is.

Április 4.-én ismét húsvéti játszóházat tartottunk, ezúttal a Roma Nemzetiségi Önkormányzat székházában. Miközben a fiúk és férfiak a Húsvétváró Focikupán küzdöttek a győzelemért, a lányok és asszonyok szebbnél szebb húsvéti dekorációt készítettek. Játékmestereink alig győztek segíteni a lelkes alkotni vágyóknak. A jól sikerült nap végén egyesületünk vezetése és a roma Nemzetiségi önkormányzat el is határozta, hosszú távú együttműködési megállapodást köt közös programok és pályázatok megvalósítása érdekében.
 
Május 1.-én Egyesületünk is részt vett a Városi Majálison. A megszokott kézműves foglalkozásokon kívül – anyák napi ajándéktárgyakat készíthettek kicsik és nagyok – most meg is vendégeltük a hozzánk látogatókat. Zúzapörkölt és – életkortól függően – sör vagy szörp várta a sátrainkhoz érkezőket. A vidám programok késő estig eltartottak.

Május 30.-án a nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete is részt vett a városi gyermeknapi rendezvényen térítésmentesen igénybe vehető programjaival. Sátrunknál gyöngyből fűzhettek ékszereket és gipszfigurákat festhettek a gyerekek. De lehetőségük volt kipróbálni erejüket és ügyességüket a gólyalábakkal és a kötélhúzásban is. Rengeteg gyermek látogatott el hozzánk és töltötte velünk ezt a vidám ünnepnapot.

És a Gyermeknap nem ért véget. Május 31.-én a Városi Fürdőben folytattuk a gyermeknapi programokat. Egyesületünk évek óta közös szervezésben vesz részt a fürdő gyermeknapi programján. Ebben az évben is voltak vízi vetélkedők, közös uzsonna, kézműves foglalkozás keretében gyöngyfűzés, de most a gyermekek örömére plusz attrakcióval is bővült a fürdő. A gyermeknap alkalmából csúszdát vehettek birtokukba a gyerekek. Ahogy Dr. Demeter László elmondta, a gyermekek arcán felragyogó mosoly a lényeg. És valóban, amint gombár Györgyné átvágta a nemzetiszín szalagot, minden gyermek boldogan vette birtokába az új csúszdát.

Június 5.-én ismét a Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál jártunk, hiszen mint már sok-sok éve, az idén is megrendezték itt a D.A.D.A. napot. Dohányzás, alkohol, drog és AIDS ellen dolgozunk közösen figyelemfelkeltő és preventív programjainkkal ezen a napon Magyarországon is már több mint 20 éve. Bár – mint rostás Zsolt, a roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is hangsúlyozta – elsődleges szerepe a családnak van, mi, önkormányzatok és civil közösségek is sokat tehetünk a megelőzés területén. A D.A.D.A. napba a rendőrség és a tűzoltóság is bekapcsolódott. A Szarvasi Rendőrkapitányság KRESZ-teszttel várta a diákokat, míg a tűzoltók autójukba invitálták a gyerekeket. A focipályán focitorna és kerékpáros ügyességi verseny zajlott, a győztes csapat pedig vándorkupával térhetett haza.

A Roma nemzetiségi Önkormányzat elmondta, hogy a civil szervezetekkel összefogva (Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete, Csodaszarvas Tanoda) a jövőben – mint ahogy azt az idei kezdés is mutatja – még inkább élettel szeretnék megtölteni székházukat, fórumokat, közösségi és kulturális programokat, táncházat és iskolai felzárkóztató órákat terveznek már a nyári szünidőre is.
A Csabacsűdi Nagycsaládosok Egyesülete ebben az évben ünnepli alakulásának 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból a nagycsaládosok Országos Egyesületével közösen, bár már a nyárba csúszva, június 6.-án Régiós Családi és Gyermeknapot szerveztek, melyre egyesületünk is meghívást kapott a közös ünneplésre. A sok színes színpadi és kísérő program mellett a résztvevők egyesületünk sátránál is kézműveskedhettek, alkothattak. A változatos programok egészen estig eltartottak, és nem volt olyan gyermek, aki nem talált kedvére való szórakozást.
  
Ismét megrendezésre került a VII. Nemzetközi Furugyi-nap. Mint minden évben, egyesületünk az idén is segítette a rendezvény sikerét ingyenes játszóházával. Játékmestereink Pappné Edit és Kriskáné Marika voltak. Köszönjük nekik.

Június 26.-án került megrendezésre a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében a Drogellenes Világnap a Föveny Strand környékén. A rendezvény mottójához – Szenvedéllyel a sportért! – kapcsolódva a helyi sportszervezetek népszerűsítették a különböző, a gyermekek, fiatalok számára is izgalmas alternatívát jelentő sportágakat. Egyesületünk nem csak a program megszervezésében vállalt jelentős szerepet, de Szarvas Város Önkormányzatával közösen minden résztvevő gyermek, fiatal számára ajándékot is biztosított. Meggyőződésünk, hogy rendkívül fontosak az ilyen prevenciós programok, és a helyi civil és sport szervezetek ezen a területen is sokat tehetnek!

Egyesületünk tervei szerint az év második fele is hasonló sűrű programokkal telve zajlik majd, reményeink szerint továbbra is sok gyermek arcára tudunk mosolyt varázsolni!
 

 

Közlemények, Felhívások!

Kérjük, ajánlja fel adója 1%-át
Adószám: 18373600-1-04
Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete
Nem kerül semmibe, de nagyon sokat segít vele!

Aki tud segítsen!

Keresünk:
Szekrénysort, mosógépet, fotelt, dohányzó asztalt adományba.
Keresünk működő képes televíziót, járókát, korcsolyát minden méretben.

Ha tudtok, segítsetek!
Felajánlásaitokat előre is köszönjük.

Szolgálati közlemény!

Kézműves foglalkozásainkhoz várunk pezsgős dugókat, főleg parafából, de a műanyagot is tudjuk használni. Ezen túl mindenféle parafa dugót várunk felajánlásba.  Kérjük, a téli időszakban gondoljatok ránk és ne kidobjátok, hanem gyűjtsétek össze és hozzátok be hozzánk a dugókat.

Egy rászoruló tagunk, aki most kezdte önálló életét szülői háttér nélkül keres konyhai székeket, szőnyeget. Ha tudtok segíteni, szóljatok, vagy hozzátok be felajánlásaitokat a fogadóórákon a NACSE-ba.

Előre is köszönjük!

Sz. M. M. - Hírek

NACSE turi

Rengeteg ruhánk van, nagyon sok a baba- és gyermekruha is, gyertek el, válogassatok!

 
 
1% Adjon egy részt a civileknek!
Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete
18373600-1-04
A szervezet további adatai a nonprofit.hu-n
Kíváncsi más szervezetekre is?
Keressen a Nonprofit Önarckép adatbázisban 11 000 további civil szervezet között!