Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete

Új lendülettel Szarvasért

Ma 2019. szeptember 18., szerda, Diána napja van.
Holnap Vilhelmina napja lesz.
És még! Nyomtatás E-mail
Írta: Gombárné Hajni   
2016. augusztus 05. péntek, 09:20
Ebben az évben még több olyan programot is tervezünk, amire majd várunk benneteket. Csak néhány program előzetesen, hogy már most be tudjátok írni a naptárotokba: 
Kirándulás az Állat Parkba
Szilva napi családi ünnep
Töltött káposzta főző verseny
Őszi séta a Világ Gyalogló Napon
Karácsonyi készülődés
Évzáró rendezvény

Mit szeretnétek?!
Sajnos nagyon nehéz úgy vonzó programokat terveznünk, hogy nem tudjuk, ti mit szeretnétek csinálni, miben vennétek részt szívesen. A napokban érkezett a tagoktól néhány jelzés, például anyukák jelezték, hogy szívesen mennének a Nemzeti Parkba megnézni az Állat Parkot. Olyan jelzés is érkezett, hogy szívesen kerámiáznának és igényük lenne újra az anyukák klubjának beindítására is. Nagyon örülünk az ötleteknek, ezekből van, amit már be is terveztünk, van, ami pedig azért fontos, mert így majd időben tudunk pályázni a megvalósításhoz szükséges eszközökre (korongozó, égető kemence stb.). Kérünk ezért benneteket, hogy jelezzétek nekünk, mire van igényetek, miben vennétek részt szívesen, hogy ezeket beépíthessük programunkba, pályázhassunk a finanszírozására, megvalósíthassuk ötleteiteket! A jelzéseket bedobhatjátok a postaládánkba, vagy behozhatjátok a fogadó órákon, vagy elküldhetitek e-mailon is a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címre, illetve jelezhetitek nekünk családi napunk és következő programjaink során is. Kérünk benneteket, hogy segítsétek munkánkat a azzal, hogy jelzitek nekünk, mire van igényetek!
 

Közlemények, Felhívások!

Kérjük, ajánlja fel adója 1%-át
Adószám: 18373600-1-04
Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete
Nem kerül semmibe, de nagyon sokat segít vele!

Aki tud segítsen!

Keresünk:
Szekrénysort, mosógépet, fotelt, dohányzó asztalt adományba.
Keresünk működő képes televíziót, járókát, korcsolyát minden méretben.

Ha tudtok, segítsetek!
Felajánlásaitokat előre is köszönjük.

Szolgálati közlemény!

Kézműves foglalkozásainkhoz várunk pezsgős dugókat, főleg parafából, de a műanyagot is tudjuk használni. Ezen túl mindenféle parafa dugót várunk felajánlásba.  Kérjük, a téli időszakban gondoljatok ránk és ne kidobjátok, hanem gyűjtsétek össze és hozzátok be hozzánk a dugókat.

Egy rászoruló tagunk, aki most kezdte önálló életét szülői háttér nélkül keres konyhai székeket, szőnyeget. Ha tudtok segíteni, szóljatok, vagy hozzátok be felajánlásaitokat a fogadóórákon a NACSE-ba.

Előre is köszönjük!

Sz. M. M. - Hírek

Őszi és Téli - nyitvatartás

Őszi nyitva tartás székházunkban:
Kedden
9.00 -11.30-ig és 14.00 -16.00-ig
Szerdán
14.00 -17.00 -ig
Pénteken
9.00 -11.30 és 13.00 -16.00-ig

NACSE turi

Rengeteg ruhánk van, nagyon sok a baba- és gyermekruha is, gyertek el, válogassatok!

 
 
1% Adjon egy részt a civileknek!
Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete
18373600-1-04
A szervezet további adatai a nonprofit.hu-n
Kíváncsi más szervezetekre is?
Keressen a Nonprofit Önarckép adatbázisban 11 000 további civil szervezet között!