Karácsonyi készülődés, december 10. Nyomtatás
Írta: nacse   
2016. október 03. hétfő, 10:49

Hagyományos Karácsonyi Játszóházunkat ebben az évben december 10.-én szombaton 9-12 óráig tartjuk a Cervinus Teátrum pincehelyiségében. Sajnos az idén nem tudtunk tobozokat szerezni (akitől eddig kaptuk, kiszáradt a fája), ezért kérünk benneteket, ha nektek van, hozzatok be nekünk. Előre is köszönjük! Mint mindig, most is hozhattok egy kis süteményt vagy üdítőt az alkotó gyerekeknek. Lesz asztali dísz, mézeskalács, mécses tartó, karácsonyi ajándék, stb. Ha a tavalyi koszorú alapot szeretnétek felújítani, hozzátok el azt is. Biztosan az idén is eljön hozzánk a Télapó! Gyertek el minél többen, készüljünk együtt a szeretet ünnepére!

Reméljük programjaink felkeltették érdeklődéseteket és minél többen részt is vesztek rajta! Gyertek el, érezzük jól magunkat, várunk benneteket!
Azért a decemberi programokról még egyszer fogunk emlékeztetőt küldeni, most csak azért küldjük, hogy már most tudjatok tervezni.

Továbbra is várunk mindenkit azért, hogy megismerkedjünk, megtudjuk minél többektől, hogy milyen programokat, milyen segítséget vártok az egyesülettől. Szeretnénk, ha tevékenyen részt vennétek az egyesület munkájában is. Elnökségünk többségében már inkább nagymama, mint anyuka korban van, szeretnénk egy kicsit fiatalabbakat is bevonni a munkába. Kérünk titeket, ha van kedvetek segíteni nekünk, bekapcsolódni a tevékenységekbe, gyertek be hozzánk fogadó óráinkon. Szeretettel várunk benneteket. Sokaknak meg van adva e-mail elérhetősége, a szolgáltató postafiókja jelzi, hogy kézbesíthetetlen a levél.  Küldhetnénk papír alapon mindenkinek, de az nagyon megemelné a költségeinket, tagdíjat pedig nem szeretnénk emelni. Ezért kérjük minden tagunkat, akinek van e-mail címe, az küldjön egy e-mailt a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címre, írja bele a nevét (hogy tudjuk kitől kaptuk) és a telefonos elérhetőségét, mert sokaknak már nem jó a régi, az újat meg nem tudjuk! Ez nagyon fontos, hogy fel tudjuk frissíteni tagnyilvántartásunkat!