Szarvasi Nagycsaládosok Barátainak Köre

Új lendülettel Szarvasért

Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van.
Holnap Zalán napja lesz.

 

 

Szakmai út Erdélybe Nyomtatás E-mail
Írta: Homonnai Tiborné   

Egyesületünk az NCA-NK-11-A-0645 számú nyertes pályázattal a Nemzetközi Civil Kapcsolatok Európai Integrációs Kollégiuma támogatásával egy 5 napos szakmai útra indul 2011. 07. 27.-től 31.-ig Erdélybe. Utunk célja Egyesületünk kapcsolatfelvétele és későbbi rendszeres együttműködése olyan Romániai civil szervezetekkel, melyeknek célja szintén a családok és az ifjúság helyzetének javítása. Ahhoz, hogy a civil szervezetek megerősödjenek, hogy munkájukat saját területükön sikeresen végezhessék, elengedhetetlenül fontos a hasonló céllal működő civil szervezetekkel való együttműködés, egymás jó gyakorlatainak megismerése, a közös munka megvalósítása. Programunk megvalósítása során két Erdélyi civil szervezettel szeretnénk hosszú távú együttműködést kiépíteni.  Fő partnerünk a Szent Ferenc Alapítvány – Szentegyháza és a Karitasz Humanitárius Megsegítő Alapítvány – Bélafalva.
Erre a szakmai útra egyesületünk vezetősége és Ifjúsági Klubunk aktivistái mennek el. Ők már a program előkészítésében is részt vettek. Az előkészítő munka során megszerveztük kiutazásunk menetét, felvettük újból a kapcsolatot azokkal a civil szervezetekkel, akiknek célcsoportja szintén a gyerekek, az ifjúság. Az előkészítő munka során felkészítettük önkénteseinket és ifjú aktivistáinkat az erdélyi találkozóra. Ehhez igénybe vettük Tóth Tamásné, a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulás Humán Szolgáltató Központja vezető családgondozójának segítségét is, aki több éve jól működő kapcsolatokat ápol erdélyi szociális és ifjúsági szervezetekkel. Felhívta a figyelmünket arra, hogy Romániában a gyermekjóléti-, a szociális alapellátás és a családsegítés is meglehetősen gyerekcipőben jár. Ennek következtében nagyon sok gyerek és idős él ma is bentlakásos intézményekben. A nehézségek ellenére azonban sok civil szervezet, egyházi intézmény és az ügyért elkötelezett önkéntes tevékenykedik azért, hogy a szociálisan kiszolgáltatott emberek élethelyzetén jelentősen javíthassanak. Mi is fontosnak tartjuk, hogy olyan civil szervezetekkel és intézményekkel találjuk meg az együttműködés lehetőségét, akik ezen a területen dolgoznak.
Öt napos szakmai utunk során éppen velük szeretnénk hosszú távú együttműködést kiépíteni.

 

Aki tud segítsen!

Keresünk:
Szekrénysort, mosógépet, fotelt, dohányzó asztalt adományba.
Keresünk működő képes televíziót, járókát, korcsolyát minden méretben.

Ha tudtok, segítsetek!
Felajánlásaitokat előre is köszönjük.

Szolgálati közlemény!

Kézműves foglalkozásainkhoz várunk pezsgős dugókat, főleg parafából, de a műanyagot is tudjuk használni. Ezen túl mindenféle parafa dugót várunk felajánlásba.  Kérjük, a téli időszakban gondoljatok ránk és ne kidobjátok, hanem gyűjtsétek össze és hozzátok be hozzánk a dugókat.

Egy rászoruló tagunk, aki most kezdte önálló életét szülői háttér nélkül keres konyhai székeket, szőnyeget. Ha tudtok segíteni, szóljatok, vagy hozzátok be felajánlásaitokat a fogadóórákon a NACSE-ba.

Előre is köszönjük!

Őszi és Téli - nyitvatartás

Őszi nyitva tartás székházunkban:
Kedden
9.00 -11.30-ig és 14.00 -16.00-ig
Szerdán
14.00 -17.00 -ig
Pénteken
9.00 -11.30 és 13.00 -16.00-ig

NACSE turi

Rengeteg ruhánk van, nagyon sok a baba- és gyermekruha is, gyertek el, válogassatok!

 
 
1% Adjon egy részt a civileknek!
Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete
18373600-1-04
A szervezet további adatai a nonprofit.hu-n
Kíváncsi más szervezetekre is?
Keressen a Nonprofit Önarckép adatbázisban 11 000 további civil szervezet között!