Kirándulás Békéscsabán Nyomtatás
Írta: Homonnai Tiborné   

A Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával október 30.-án 25 gyermekkel Békéscsabán töltött egy élményekben gazdag napot.

A délelőttöt városnézéssel töltöttük. Ebéd után a Munkácsy Mihály Múzeumban jártunk, Először a "Polgárosodás a 19. századi Magyarországon" című időszaki kiállítást tekintettük meg. Megismerkedtünk a kor városi fejlődését elősegítő családok (Kner, Ladics, Tevan) történetén keresztül a nyomdai, kiadói gépekkel, dokumentumokkal, az akkori művészeti tevékenységekkel. A gyerekek örömére kipróbálhattuk a korabeli nyomdagépet is. Megismerkedhettünk a megye hagyományos gazdálkodásával, annak lassú fejlődésével. Látványos tárlat mutatta be nekünk Békés megye élővilágát, földtörténeti múltunk emlékeit.

A Munkácsy kiállításon a művész életével és gyönyörű képeivel ismerkedhettünk. A Munkácsy Mihály életéről szóló filmet is megnézhettük.

A történeti kiállítás elénk tárta Békés megye több mint 400 éves múltja, Gyula török megszállásától egészen a rendszerváltásig.

A gyerekeknek kialakított teremben kitűnően érezték magukat fiataljaink. Nem csak megfoghatták a tárgyakat, de játszhattak, dolgozhattak is velük.

Igazán szép és tanulságos élményben volt részünk a kora délután folyamán.

A Múzeum után kilátogattunk a Kolbász Fesztiválra is, hogy egy igazi megyei gasztronómiai programot is lássanak a gyerekek. Nagyon élvezték a vásári forgatagot, az árusok sátrainál vásároltunk és mikor megéreztük a Csabai Kolbász illatát, meg is kellett kóstolnunk azt.

Este hét órától különleges élményben volt részünk a Jókai Színház előadásának köszönhetően. Kálmán Imre Csárdáskirálynő című nagyoperettjét láthattuk. Azóta is fülünkben csengenek a korabeli színes csillogó ruhákba öltözött Presits Tamás, Fodor Zsóka, Iván Gál Judit, Göth Péter, Simon Boglárka, Straub Dezső és a többi szereplő által énekelt ismert dallamok: "Hajmási Péter, Hajmási Pál", "A jányok, a jányok, a jányok angyalok", "Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád". A gyerekeknek külön élményt jelentett az is, hogy a "Barátok közt" népszerű sorozatból ismert Magdi nénit is felismerték a szereplők között és Vili bácsival is találkozhattak az előadás szünetében.

Este 11 órakor már nagyon fáradtan, de sok-sok szép élménnyel gazdagabban indultunk haza.

Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!
Nagyításhoz kattints a képre!