Új lendülettel Szarvasért
Együtt gyorsan repül az idő 2. rész |
![]() |
![]() |
Írta: Gombárné Hajni | |||
Július 19.-én immár negyedik alkalommal került megrendezésre a nagysikerű Körös Körül Kerékpártúra négy civil szervezet közös szervezésében. A Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete, az MTTSZ Szabadidős és Lövészklub, a Békésszentandrási Baráti Szövetség és Szarvas Város Barátainak köre ebben az évben is remek napot szervezett a résztvevő több mint száz kerekezőnek. Egyesületünk joggal lehetett büszke, hiszen a résztvevő karikázók fele a nagycsaládos sárga pólókban virított.
![]() A tikkasztó melegben a Szarvasi Polgárőr Egyesület önkéntesei vigyázták utunkat, még a kátyúkkal sűrűn tarkított úton elértük célállomásunkat a Békésszentandrás határában, a régi Szentesi út mellett, a Hármas – Körös valamikori vízjárta területén található Gödény-halmot, Magyarország legnagyobb kunhalmát. A több mint 12 méter magas halom tetejéről remek kilátás nyílt minden irányba. Láthattuk Kunszentmárton, Öcsöd, Békésszentandrás és Szarvas templomtornyait, és az élesebb szeműek megtalálták a távoli Szentes tv tornyát is. Messze látásunkat nagymértékben megtámogatta a Kunszentmártoni Csillagász Egyesület által felállított távcső, mely karnyújtásnyira hozta a tájékozódási pontokat. Rengeteg érdekes és bizonyára kevesek által tudott ismeret birtokába is jutottunk. Egymástól vették át a szót Szécsi Mátyás, a Békésszentandrási Baráti Szövetség Elnöke, Dezső István, Szarvas Város Barátainak Köre elnöke, Dr. Bagi László, Szarvas Város Önkormányzatának képviselője, Tóth Imre, az Öcsödi Helytörténeti Egyesület elnöke. Megtudtuk, hogy a halom pontos magassága 12.26 méter, palástja pedig 160 méter. Nevét onnan kapta, hogy körülötte egykoron vizes, mocsaras terület volt, ahová gyakran szálltak le a gödények Megtudtuk, hogy a kunhalmokat nevükkel ellentétben nem a kunok hozták létre, hanem a honfoglalás előtt itt élő népek temetkezési helyei voltak. A Gödény-halom – mint arról méretei is tanúskodnak – bizonyára nagy tekintélyű, nagy hatalmú ember temetkezési helyéül szolgált. Megtudtuk, hogy belvizes időszakok idején a Gödény-halom tetejéről jól látható a szabályozás előtti Körös útja. Megtudtuk, hogy a Gödény-halom hármas határdomb is, mely Békés, Szolnok és Csongrád megye határát jelzi. Sokak szerint a Gödény-halom erős energiamezővel bíró hely, amely időnként titkos sámán találkozók színhelyéül is szolgál. E helyet állítólag elkerülik a pusztító viharok is, hogy a varázserővel bíró sámánok zavartalanul járhassanak akár parázson is. E rengeteg új ismerettől felajzva, a Baráti Kör joghurtjától felfrissülve, újult erővel indultunk a hepehupás úton vissza, Békésszentandrás felé. Utunkat, és főleg kerékpárjaink működő képességét Kasuba György, az Öcsödi Kerékpáros mester vigyázta. Nem unatkozott az úton, bőven akadt munkája. Köszönjük segítségét ez úton is. A következő állomás a Szépen felújított lankás, kis gyermekekkel is remek fürdőzést ígérő Békésszentandrási strand volt. A hűsítő víz partján csalogató illatokkal várt bennünket a nagycsaládosok bográcsa, hogy a fárasztó kerekezés után új erőre kapjunk az ismét remekül sikerült babgulyástól. Szakácsaink – Gombár György, Gombár Pál és Koszkócsák Tibor – ismét kiérdemelték a túra legjobb szakácsa címet. ![]() ![]() Aki most kihagyta, annak csak ajánlani tudom az Öcsödi József Attila Múzeum megismerését. Köszönjük az élményt az öcsödieknek. Teli pocakkal a fürdőzés is jobban esett azoknak, akik a Békésszentandrási Strandon maradtak. Bár a víz kissé hűvös volt, a forró hangulat fűtött bennünket, így bár időnként libabőrösen, lila szájjal, de vidáman töltöttük el a délután hátralevő részét. Ismét egy jól sikerült, vidám nap volt, mely után nyugodtan elmondhattuk, ma mi is tettünk az egészségünkért. (Folytatjuk)
|
Felhívom mindenki figyelmét arra, hogy soha, semmilyen körülmények között ne álljon meg a NACSE szomszéd bejáróján! (Betonozott bejáró) Kérünk benneteket, vegyétek komolyan! |
Keresünk:
Szekrénysort, mosógépet, fotelt, dohányzó asztalt adományba.
Keresünk működő képes televíziót, járókát, korcsolyát minden méretben.
Ha tudtok, segítsetek!
Felajánlásaitokat előre is köszönjük.
Kézműves foglalkozásainkhoz várunk pezsgős dugókat, főleg parafából, de a műanyagot is tudjuk használni. Ezen túl mindenféle parafa dugót várunk felajánlásba. Kérjük, a téli időszakban gondoljatok ránk és ne kidobjátok, hanem gyűjtsétek össze és hozzátok be hozzánk a dugókat.
Egy rászoruló tagunk, aki most kezdte önálló életét szülői háttér nélkül keres konyhai székeket, szőnyeget. Ha tudtok segíteni, szóljatok, vagy hozzátok be felajánlásaitokat a fogadóórákon a NACSE-ba.
Előre is köszönjük!
|
Rengeteg ruhánk van, nagyon sok a baba- és gyermekruha is, gyertek el, válogassatok!
1% Adjon egy részt a civileknek! Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete 18373600-1-04 A szervezet további adatai a nonprofit.hu-n Kíváncsi más szervezetekre is? Keressen a Nonprofit Önarckép adatbázisban 11 000 további civil szervezet között! |